Blog

fmesk_117

Fruzsi és Milán

Éppen itt volt már az ideje annak, hogy új esküvői sorozattal frissítsem az oldalam, ami mint látjátok megújult, még letisztultabb formát öltött és a leghangsúlyosabb pontja a blog lett. 🙂 Szóval visszatérek a 2015-ös szezonhoz és egy akkori esküvőhöz. Forró júliusi nap volt, azt hittük a kánikulát semmi nem törheti meg, ám az időjárás sosem nyugszik, akár a nyár közepén is képes megtréfálni az idejüket a vízparton, vagy éppen esküvőkön töltő embereknek. Így történt ez Fruzsi és Milán esküvőjén. Tikkasztó meleg, ám a templomi szertartás után őrületes zuhé és a szabadtéri esküvő és buli már veszélybe került. Az égiek viszont mégis velük voltak, mert a domb tetejéről látszott, hogy Törökbálint körül mindenhol óriási zivatar van, de mi, az Anna Tanyán megúsztuk szárazon, ami így ennyi idő távlatában visszagondolva is igazán mázli, mert ha jól tudom nem egy esküvőt elmosott Budapesten és környékén az eső. A kreatív fotózást külön napon tartottuk, mert szerettük volna naplementében, a budaörsi hegyekben készíteni a fotókat és ezt az esküvő napján nem tudtuk volna megoldani. Nem is szaporítom a szót, hiszen annyi képpel jöttem, hogy épp elég lesz azokat végiggörgetni. 🙂

Helyszín: Anna Tanya – Rustic Garden || Dekoráció: Dekorxtár || Virágok: SzucsFlo || Torta: Az én tortám || Szervezés: Pearl Event & Wedding

fmesk_01fmesk_02fmesk_03fmesk_04fmesk_05fmesk_06fmesk_07fmesk_08fmesk_09fmesk_10fmesk_11fmesk_12fmesk_13fmesk_14fmesk_15fmesk_16fmesk_17fmesk_18fmesk_19fmesk_20fmesk_21fmesk_22 fmesk_23fmesk_24fmesk_25fmesk_26fmesk_27fmesk_28fmesk_29fmesk_30fmesk_31fmesk_32fmesk_33fmesk_34fmesk_35fmesk_36fmesk_37fmesk_38fmesk_39fmesk_40fmesk_41fmesk_42fmesk_43fmesk_44fmesk_45 fmesk_46fmesk_47fmesk_48fmesk_50fmesk_51fmesk_52fmesk_53fmesk_54fmesk_55fmesk_56fmesk_58fmesk_59fmesk_61fmesk_62fmesk_63fmesk_64fmesk_65fmesk_66fmesk_67fmesk_68fmesk_70fmesk_72fmesk_73fmesk_74fmesk_75fmesk_76fmesk_77fmesk_78fmesk_80fmesk_81fmesk_82fmesk_83fmesk_84fmesk_85fmesk_86fmesk_87fmesk_89fmesk_90fmesk_91fmesk_92fmesk_93fmesk_94fmesk_95fmesk_97fmesk_98fmesk_101fmesk_103fmesk_104fmesk_105fmesk_106fmesk_107fmesk_109fmesk_110fmesk_111fmesk_112fmesk_113fmesk_114fmesk_115fmesk_116fmesk_117fmesk_118fmesk_119fmesk_120fmesk_121fmesk_122fmesk_123fmesk_124

No Comments
Post a Comment